mit tudom én, na, az talán megúszta?! Isten nyugosztalja!
Szóval a plafon nem maradhat mázolatlan! Elég világos voltam, fiacskám!? 

Szobrász vagyok, nem festő, egye a rosseb, magas a gázszámla, megcsinálom – gondolta a Mihály, a Gyulának viszont nem ezt mondta, hanem ezt. Szentatya! Hónapokig hanyatt fekve kell dolgozni az állványzatokon, na jó, nem nekem, hanem az inasoknak, de azok sem rabszolgák, komoly a veszély az elfekvésre.  Hónapokig feküdni, az sok idő. Time is money. A matekon múlik minden – idézte a Blöffből a bérgyilkost. Mi mennyi? 

A Gyula odalépett hozzá, vállon veregette, olyan számot suttogott a fülébe, hogy a Mihály majdnem a kezébe csapott, aztán inkább megcsókolta az odanyújtott gyűrűt. T'án több nyállal a szokásosnál.

Isten igaz gyermeke vagy, fiam, 
 
mondta a pápa kifelé menet, miközben a Mihály hátát lapogatta. Meglásd, amíg nálunk dolgozol, mindennap fohászkodunk a lelki üdvödért. Tudod, suttogta, tervben van itt egy bazilika. Nincs elég hitelünk. Sváb Fuggerek! Bűnbocsátó cédulákat árusítunk majd, az lesz a fedezet. Egyet ingyen megkaphatsz. De a mennyezet aztán fasza legyen!

Talán valahogy így indulhatott a Sixtusi kápolna freskósítása.
 
××× 
Ki mit, mi kit, ki kit, mit ki csinál az Ádám teremtése című freskón?
 
16donitondo2.gif (116166 bytes)

A szabatosság kedvéért: egy ősz, fehér szakállas, puttók és különböző pucér emberek tartásában-társaságában-karjában fekvő-repülő-lebegő, egyébiránt meglehetősen fiatalos öregúr az égből csaknem megérinti egy földön fekvő férfi kinyújtott mutatóujját, aki, mármint a fekvő férfi, gyér pázsiton hever-éledezik dresztelen, jobb könyökére támaszkodva valami szakadék szélén. Ennyit az egzaktságról, lám, abban sem lehet biztos az ember, mit lát, a látvány is csak interpretáció, nagy a kísértés inkább a szakadékról értekezni, már ha az, ami annak látszik, tényleg szakadék. További kérdés, hogy miért az a címe a képnek, Ádám teremtése. Ki adta ezt a címet? A Gyula, a Mihály vagy ki? 

Ha a festmény mindegy kitől eredő címéből indulunk ki, akkor ez vagy blaszfémia, tudniillik az ábrázolhatatlan ábrázolása, már ami az öreg urat illeti, vagy szinkretizmus. Elegyítés. Az öreg ember nem az, akire elsőre gondolunk, akire gondolnunk kellene, ha egyáltalán tudunk rá gondolni. 
Szárnyalása, mozgása, alakja, vénsége-fiatalossága máshonnan lehet ismerős, semmi esetre sem a Genezisből.
Hát akkor ki ő?! 
Nemde a hol elfekvő, máskor tovasuhanó, röppenő, érintésével pillanatot létrehozó, szárnyak nélkül szárnyaló, a legfőbbnek tartott Zeusznak is atyja, ezen mód valamiként fölötte álló, őt is kordában tartó, mindeneknek ura; Kronosz?! 

Persze, hónapokig hanyatt fekve dolgozni!
Rafinált fickó volt ez a Michelangelo. Eladta az időt.
Meglehet, Rómát sem ejtették a fejére; maguk között azt rendelte meg.  
 
××× 

Itt él egy ember közöttünk, nem európai, valahogy átjött talán a határzáron, vagy mit tudom én. Mindegy. Nem érti az emberek dühét, a sok cécót a postaládába dobott hirdetőújságok miatt. Azt mondja, tök, jó! Még hogy szeméthegyek?! Lábaid az asztalon, fotelből tudsz korzózni a bazársoron, birka! Mi ezzel a baj?! A boltban úgyis csak lökdösődsz, idegeskedsz, veszekszel, tolakodnak. Így mélázik. Közben szörcsög a vízipipa, a tűzhelyen egy csőrös kübli fortyog, finom kávéillat lengi be a szobát.

Végül is ez is kirakatnézelődés, nem? Szép polgári szokás. Morfondírozik tovább. És az az előnye, hogy amit kinéztél magadnak ebben az újságban, elmész, és megveszed ott, amit abban az újságban néztél ki magadnak, elmész, és megveszed amott. Célratörően tudsz vásárolni, rengeteg időt takarítasz meg, így aztán többet ülhetsz a fotelben, lábad az asztalon, szörcsög a vízipipa, kávéillat terjeng. Korzózol. Remek, nem?!

De azért csak piszkálja valami. Valami hiányérzet.

Beh jó volna eladóval találkozni. Kereskedővel. Aki azt mondja, ha megveszi ezt, miért nem veszi meg hozzá azt? Miért nem vesz a tej és a gríz mellé kakaóport? Ízesítés nélkül akarja enni a tejbegrízt? Van otthon kakaóm, nem kell. Mondaná ő. Na jó, mondaná az eladó, de biztos nem ilyen, mint itt, nálunk. Nézze csak! Odavezetné a polchoz, ahol a kávék, teák, kakaók sorjáznak, levesz egyet. Egy kakaót. A hátoldalát mutatja, az apróbetűs részt. Szemüvegét az orra hegyére tolja, fölötte kandikál a csomagolásra, hunyorít, mutatóujjával a licencet követi, úgy tesz a vénvaksi, mintha olvasna. Ez originál inkatechnológia, mondaná. A kecsuák ma is így készítik. Ha tejbegrízt akar kakaóval, de nem ezt szórja rá, hát bizony pórul jár, és még csak nem is tud róla. Ha nem ízlik, hozza vissza, becseréljük valami másra!

Jó, rendben, engedne ő. Legyen, kipróbálom.

Bölcs döntés, mondaná az eladó. Ha nem sugározna magából az értelem, nem is zavarnám tovább, dehogy tartom én föl a rohangáló, kapkodó, meggondolatlan vásárlókat. De magában működik a belátás, maga megérdemli, hadd javasoljak valamit! Ennek a kakaónak attól olyan jó a zamata, mert nem őrlik teljesen finomra. A tejbegrízre viszont csak finom őrlésű kakaóport szabad szórni. Tudok hozzá olyan szitát adni, amivel csak a finom szemek kerülnek a tejbegrízre, a maradékból pedig zamatos, isteni, fennkölt forrócsokoládét készíthet magának. Forró tejben hihetetlenül gyorsan és tökéletesen oldódik, és olyan lágy habbal, hogy azt hiszi, a Tejút maga költözött a csészébe. Mennyei. Mondaná, és csettintene a nyelvével.

Van szitám, arra igazán semmi szükség – válaszolná ő.
Haha, de nyilván nem ilyen, mint ez, mondaná az eladó, miközben, mit ad isten, lopva épp’ a konyhai eszközök polcához kísérte. Ide nézzen! Ez a szita kifejezetten az inka kakaóporhoz való, de használhatja porcukorhoz, vagy bármi máshoz is.
Most az alsó polcról vesz el egy csomagot, úgy folytatja.
Ez a kiskanál pedig, látja a formázást?, a legjobb tejbegrízes kanál, nem túl mély, nem túl széles, épp a megfelelő porciót meríti a tejbegrízből. 
Ugyan már! Próbálna ő ellenállni. Ilyen szitát sokkal olcsóbban kapok a szemközti boltban. 
 
Az csak műanyag utánzat és a lyukazat sem ugyanaz, mondaná az eladó. Kicsit hezitál, a vevő arcát fürkészi, majd alábbhagyó lelkesedéssel folytatja. De van magának egy meglepetésem. A kanalat ingyen adom a szitához, illetve hát a tejbegrízhez.  
Hát nem tudom, válaszolná ő, ha jól számolok, a kakaópor meg a szita így is 5,20-ba kerül. Sok ez egy egyszerű tejbegrízhez. 
A tejbegríz, már bocsánatot kérek, feltéve, hogy igazán élvezetes tejbegrízről beszélünk, mondaná az eladó, egyáltalán nem egyszerű! Komoly szakértelmet igényel, kérem! De tudja mit? A jövő héten lesz akciónk a szitára is. Magának, de csak magának, és ezt ne kürtölje szét, már most odaadom 4,90-ért kakaóporostól, kiskanalastól. 
Rendben, legyen, 4,50-ért elviszem, mondaná ő. 
Az ár végül 4,70-ben rögzül. Az eladó, míg a kasszához kíséri, méltatlankodik, kész ráfizetés, ha ez így megy tovább, lassan bezárhat. Ő is sopánkodik, reszkető ujjakkal csengeti ki a pénzt, még mindig nem tűnik biztosnak a vásárlást illetően.

Ahogy kilép az ajtón, nekiiramodik. Igen éhes már, előre örül, ma aztán olyan tejbegrízt eszik, mint még soha. Ahogy becsapódik az ajtó mögötte, a kereskedő arcáról eltűnik a fájdalmas-savanyú búbánat, széles mosoly kerekedik helyette, a kezeit dörzsöli.
××× 
 
Elbúcsúztattál egy évet.  Elmúlt, lezártad.

Egy frászt múlt el, dehogy zártad le! Hát nem érted?! Megvetted.
Tavaly ilyenkor ott álltál a boltban, mondhattad volna, mérjék ki neked, de ne ebből a fajtából, hanem amabból. Válogathattál volna, lealkudhattad volna az árát, átmehettél volna a szomszédba vásárolni.
Melyik szomszédba, melyik szomszédba...?!
Azt is eldönthetted volna.
Alkudozhattál volna, hogy milyet akarsz, így vehetted volna meg az egészet. Ha megvetted volna, ha nem hagyod, hogy csak úgy rád tukmálják szőröstől-bőröstől, most ott állhatnál a kijáratban, mosolyoghatnál a jó üzleten, és mit bánnád, hogy valaki odabenn a tenyerét dörzsöli. 
De sosem késő. Ránk köszöntött egy új év. Miket beszélek?! Új portéka érkezett. Kínálja magát. Mondd az eladónak: elég ótvarnak tűnik, ütött-kopott, igen rusnya.Fenyegetőzz, zsarolj; átmégy a szomszéd boltba!, vidd le az árát, keress a kákán is csomót, ne hagyd, hogy lyukat beszéljen a hasadba! Légy határozott: ettől az évtől semmi jót nem lehet várni! Jobbat semmi esetre sem a tavalyinál.

Naná, hogy nem.
Jó év ugyanis a tavalyi volt.