meg kék. Dízájn kábé ugyanaz. Illetve a sárga klumpák orra nem lekerekített, egy kicsit inkább hegyes. Milyen Mátra?! Klumpáról beszélek. Hogyhogy a Kékes-tető? Nem kékes tetű: tető. Kékes-tető. Tudod, Trianonban ő nyert a hazai magassági versenyen. De én nem erről beszélek. Az orrukról. A klumpák orráról. A sárgák orráról. A sárga klumpák orráról. Má’ miért taknyadznának?! Hegyes az orruk, hegyeskés. Hegyeskések. Nem, nem disznóölők. Dehogy is bugylibicskák. Spicces, érted?! Spiccesek. Nem, nem ittak. Egy kortyot sem. A klumpa nem iszik. Egyébként mindegy, mert, ahogy láthatod, kétféle van. Erről beszélek. Igaz, ami igaz, kétféleségüket nem látod; hallod. Az egyik féle klumpa csöndes. Halkan jár.  Szinte suhan. A sárgák jobbára ilyenek. Valószínűleg, mert ezek újabbak. Vagy újfajta kivitel. Kivitelek. Nem, nem export, mondjuk import lehet. Importok lehetnek. Hanem, hogy hogy’ néznek ki. A másik féle sír, fáradtgumi-hangon nyekeg, nyöszörög, vagy mintha milliónyi apró békán járna, pukkan-brekkent-freccsen-placcsan. Leírhatatlan hangot ad. A borzalom maga, tök horror. Idegtépő. Nincs tőlük nyugalmad. Képtelenség tőlük pihenni. Épp’ amúgy sem tudsz, persze. A sárga klumpák talán újak, a gumi nem fáradt még el, többnyire rendben vannak. Nem zavarják meg csendes szemlélődésed, akár aludhatnál is tőlük. Aludhatnál, ha nem mászkálna több is egyszerre, s naná, olyan nincs, alig van, akkor is csak rövid időre, hogy csak a csendes klumpák térülnek-fordulnak. Leginkább vegyesen jönnek-mennek, egyszerre a csendesek meg a nyeszegő-nyikorgók. Legalább az egyik órában csak csendesek suhannának el, és egy másikban jönnének a pukkanós-brekegősők; de nem. Dafke. Ez így keverve ömlik rád. A csendesre persze ügyet sem vetsz, azokra, amik az idegeiden mászkálnak, vetsz. Ki nem állhatod őket, legszívesebben letépnéd őket a lábakról és messzire hajítanád. Esélyed nincs. A békés szemlélődésre sem. És mintha direkt mászkálnának itt, olykor semmi dolguk, mégis tovanyökögnek, nyilván, csakhogy kihozzanak a sodrodból. Hogy bosszantsanak. De most nem a klumpák a fő bajod, más miatt vagy ideges, szorít az idő. Lassan ugyan szétrobban az agyad a klumpák miatt, de ez most huszadrangú. Más is szétrobbanna, és most ez a legidegesítőbb.  Vetélkedő játszódik benned. Mi robban szét hamarabb. Az agyad a klumpák miatt robbanna. A kék, meg a zöld, meg a bordó miatt. A sárgával általában nincs bajod. De van, de az nem klumpa, a színárnyalat is más. Most megint jön egy klumpa, nem nézel oda, de hallod, feléd tart. Igen egyre közelebb jön. Odafordulsz, látod, valóban feléd igyekszik. Nyöszörgő-nyekergő klumpa, talán kék vagy zöld lehet, de most ügyet sem vetsz rá, borzalmas hangja hirtelenjében és kivételesen mennyei melódia lesz. Hozza a kacsát. Ez legalább végre törődik veled. Tekinteted hálát sugároz, amíg hozzádér. Sebtiben ledobod magadról a takarót, megkapod a kacsát, a lábaid közé helyezed, megkönnyebbülsz. Odaszólsz. Mert harapnál egy falatot. Éhes vagy már. A banánra mutatsz az éjjeli szekrényen. „Nővér, kedves, odaadná?! Vár, elveszi a kacsát, visszatakarózol, odaadja a banánt,  sarkonfordul, a klumpái nyöszörögnek, nyervákolnak, vonyítanak. Iszonyú idegesítő.