Révész Sándor írásának okfejtése nem okfejtés; puszta kötekedés Azt írja, hogy azt az esetet, mikor Kövér László hazaárulónak bélyegezte Horn Gyulát, arra kell használni, „hogy a hazaáruló kérdéssel szembenézzünk. Nem olyan könnyű, mint vélnénk“ - teszi hozzá.

Nos, ez az egy, amiben mélyen egyetértek. Nem olyan könnyű. Bele is törik a bicskája, mert valójában nem a kérdéssel akar szembenézni. Ha egy fogalmat próbálunk tisztázni, azt nem érdemes ellenséges hevülettel tenni. Az indulat elvakítja. Ő Kövér Lászlót akarja földbe döngölni, ezért aztán elveszíti a mértéket, csűr-csavar, a csúsztatásoktól sem riad vissza. Láttunk már ilyet nála, nem ez az első eset. (Meg olvastunk tőle sok jó írást is.)

Azt írja: „Ha Szálasi Ferencet jogosan le lehet hazaárulózni, akkor Horn Gyulát is (és mellettük milliókat). Ha pedig Hornt nem lehet, akkor Szálasit sem. Én ez utóbbi mellett fogok érvelni. (…) … a hazaárulást morális és közéleti értelemben senki nem követheti el azzal, amit a hazája szempontjából jónak vagy legalábbis a többi lehetőségnél jobbnak tart.Jogilag persze nincs így. Nem is lehet. Jogilag úgy van, hogy „az a magyar állampolgár, aki Magyarország függetlenségének, területi épségének vagy alkotmányos rendjének megsértése céljából külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.“

Annak érdekében tehát, hogy elérje célját, a fölbde döngölést tudniillik, Révész föltalálja a párhuzamos univerzumokat a nyelvben. A hazaárulás mást jelent morálisan, közéleti értelemben és mást jogilag - állítja. A kettő nem kvadrál. Magyarán, morális, közéleti értelemben nem árthat, jelen esetünkben nem árulhatja el a hazát, akinek ez nem szándéka, s aki a saját tettét, tetteit jónak tartja. Ily módon relativizál egy fogalmat.

Két tévedés is van ebben az állításban. A morál szolgál az írott jog alapjául, s nem fordítva. A társadalmi együttélésben kialakult normák és elvárások kerültek kódexekbe, s nem a kódexek potyogtak az égből a fejünkre: mostantól ezt teheted, ezt meg nem. Másfelől, jogállamban legalábbis, nem ignorálja az ember az írott jogot, s nem értelmez pusztán szubjektíven jogi kifejezéseket (egyébiránt semelyik fogalomnak nincs szubjektív értelmezése.). Hogy úgy mondjam, az értelmezés dimenzióinak, a morálnak, az emberi normáknak és a jognak kéz a kézben s nem külön utakon kell járniuk. Jogállamban a hazaárulást nem lehet szubjektíve, sajátos szempontok szerint értelmezni. Révész azt írja Szálasiról, „Büntetőjogilag hazaáruló volt, de emberileg nem“. Ennek semmi értelme. Aki jogilag hazaáruló, emberileg is az. És mit sem számít, ha egyébként puritán, meg saját tanai fanatikusoknál is elkötelezettebb híve. Ezek irreleváns szempontok. Ettől függetlenül senkinek nem kell egyetértenie az adott népbírósági döntéssel. De ez egy másik terület, a véleményszabadságé.

Mindevvel nem azt akarom tehát mondani, hogy Révész Sándor ne foglalhatna el egy sajátos álláspontot a kérdésben, joga van hozzá. Pusztán annyit, hogy az érvelése helytelen. A történelmi példák, amikkel azt igyekszik alátmásztani, hogy a közéleti értelemben vett hazaárulás lám, mennyire más, mint de iure elárulni a hazát, azért nem helytállóak, mert a 16-18. században alighanem pont olyan politikusok éltek, mint manapság, volt köztük demagóg is. Továbbá nem volt jogállam, a jog előtti egyenlőség elvét a 18. század végén deklarálják először, de azt sem mifelénk, s azok sem ragaszkodtak hozzá feltétlenül, akik deklarálták. Ennélfogva azt állítani, hogy a „… hazaárulónak minősülő egyén elítélésének örül, aki nem ért vele egyet, és nem örül, aki egyetért. Ez másképp nem lehet.“ – lélektanilag sem állja meg a helyét. Jogállamban is születnek politikától vagy érzelmektől áthatott bírói ítéletek. Nem kell tehát, hogy polgárai minden ítéletnek örüljenek, még ha az elítéltet nem szívelik is. Hogyhogy nem? Mert a kárörömöt el tudja nyomni például az elegancia vagy a jogállamiság eszméje fölötti aggódás.

Révész görcsös igyekezetére példa, mikor hazaárulózások sorát idézi föl a politikából. A hazaárulózók közül senki mást nem nevez mocsokgyárosnak, csak Kövér Lászlót. Ez azt feltételezi, hogy Révész nemcsak a Horn Gyulát hazaárulónak tituláló kijelentése miatt nevezi őt mocsokgyárosnak, hanem más megnyilvánulásai miatt is, különben minden más hazaárulózót is mocsokgyárosnak kellene neveznie. Akár igaza is lehet, a politikusok hazaárulóznak, megszoktuk, köztük az egyik hovatovább mocsokgyáros. Csak akkor a mocsokgyártás Kövérnek erre a kijelentésére nem áll. Ha pedig nem áll, akkor mit keres itt?! Vagy írt róla talán egy külön cikket, Kövér ekkor meg ekkor, ezért meg ezért mocsokgyáros? Csak nem gondolt azokra, akik azt nem olvasták, így hát terjedelmi okokból azt ezúttal mindössze egy mínuszos hírként illesztette be ebbe a cikkébe? Vagy inkább az történt, hogy annyira fölhergelte magát Kövér mocsokgyártásán, hogy most kapva-kapott az alkalmon, hogy földbe döngölje? Lélektanilag esélyes magyarázat, nem?! A baj az, hogy akkor kap az alkalmon, amikor nincs alkalom, jelesül akkor, amikor Kövér éppenséggel nem gyárt mocskot - ha a többiek sem (ld. az iméntieket).

A cikk végére Révész szabadon hagyja garázdálkodni az általa kifejlesztett kettős szemantikát. Azt írja egyrészről, az, hogy Horn Gyula fia fölszólalása apja érdekében, hogy tudniillik „kulcsszerepet játszott a keletnémet menekültek kiengedésében,“ etc. az ‚56-os szereplése, esetleges hazaárulása szempontjából, s ebben mélységesen egyetértünk, indifferens. Igen ám, de a későbbiekben éppen Révész hozza egy tető alá a két, eladdig szerinte összeférhetetlen dolgot. Szerinte ifj. Horn az apja ellen szól. Ha ugyanis érdem volt szerepet játszani a diktatúra működtetésében, nem lehetett az a diktatúra felszámolásában és fordítva. „És akkor annak valóban a hazaárulás a korrekt minősítése“, már amennyiben figyelmen kívül hagyjuk, hogy Horn azért vette föl a pufajkát ‘56-ban, mert személyesen evvel gondolta szolgálni hazáját – folytatja.

Sajnos a minősítés nem korrekt. Egy rendszer működésében vagy éppen fölszámolásában szerzett érdemek, és most ne foglalkozzunk az érdem szó rendszerfüggő jelentésével, többnyire nem érik el a hazaárulás vagy az érdemkereszt szintjét. Ez egybecseng a jogi meghatározással, mert Horn nem vett fel semmilyen kapcsolatot külföldi szervezettel, kormánnyal, hogy Magyarország függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét megsértése.

Másoldalról Révésznél itt kilóg a lóláb. Ahhoz, hogy ifj. Hornba beleköthessen, maga is elismeri, el kell tekinteni attól, hogy az apja úgy gondolta, számára a pufajka és a haza szolgálata egy. Vagyis egy olyan értelmezési lehetőségtől fosztja meg, amivel maga fölmenti Szálasit úgymond emberileg. Ő megteheti, ifj. Horn meg csak tartsa magát távol a párhuzamos nyelvi univerzumoktól?!

Harmadrészt tehát Horn Gyula személyes indokai a haza szolgálatának mikéntjéről ‘56-ban (is) csak Révész számára számítanak szempontnak hazaárulás kérdésében sajátságos, de nem megalapozott jelentéstana alapján, következésképp ezt a szempontot, bár Révész erőlteti, nem csak lehet, szükséges is figyelmen kívül hagyni. Már csak azért is, mert a pufajkába bújást aligha oly magasztos eszme mint a haza szolgálata vezérelte, valószínűleg inkább személyes ambíciók, netán valami fortélyos félelem, bizonyára volt, akinél szadista hajlamok, vagy megannyi más szempont, vélhetőleg több is együtt. Ahogy családot, vállalkozást sem azért alapít az ember, vagy nem azért ússza le a 100 métert mindenkinél gyorsabban, vagy fest világhíres festményt, találja föl a C vitamint, mert a haza javát akarja szolgálni, hanem önnönmagáért, s legföljebb örül neki, hogy járulékként ezzel a haza is szebb fényre derül.

S ha figyelmen kívül kell hagynunk a hazaárulás fogalmának szubjektív jelentésértelmezését, ugyanígy azt a tézissegédletnek kiagyalt mondatot is, hogy „A hazaárulózás azt implikálja, hogy csak egyféleképp lehet gondolkodni a haza javáról.“ Ezt Révész azért ötlötte ki, mert ezzel alapozza meg bon motját, hogy tudnillik, ha a haza javáról csak egyféleképp lehet gondolkodni, akkor csak egy párt szolgálhatja a haza javát, az egypártrendszer lerombolása tehát hazaárulás, ímigyen Horn Gyulát nem ‘56-ért, hanem ‘89-ért lehetne lehazaárulózni.

Persze, teszem hozzá, és lehet, hogy akváriuma sem volt.

Révész itt megint több mindent figyelmen kívül hagy.

1.: Egyazon párt tagjai is gondolhatnak többfélét a haza javáról.

2.: Nem a haza javát szolgálni – még nem hazaárulás. Az egyébként elég radikális Petőfi sem titulálja Pató Pált hazaárulónak, no, pedig ő (a Pató ti.) aztán tényleg nem tett semmit a haza javára, de még a sajátjáért sem. S kinek jutna eszébe lehazaárulózni egy jó úszót, csak mert valamiért nem indul el az olimpián?

3.: Ifj. Horn Révész által idézett védekezése így hangzik: „édesapám kulcsszerepet játszott a keletnémet menekültek kiengedésében, ami elindította azt a történelmi eseménysort, amelynek végpontját most ünnepeljük”. Szó nem esik arról, hogy Horn Gyula le akarta építeni az egypártrendszert. Kinyitotta a határokat. Ezt az egy konkrét dolgot említi föl apja érdemeként, a többi afféle homályos utalás, az idézetből igazából nem derül ki, mire utal, viszont arra is passzív formában

Hova akarok kilyukadni? Oda, hogy a hazaárulózás egy igen komoly téma. Az apropóján utat lehetne mutatni, világot gyújtani a sötétségben, hogy jogállamot, demokráciát csak komoly, fegyelmezett emberekkel lehet építeni, akik gyeplőt tesznek a szavaikra, mondataikra is, és nem pocskondiáznak másokat bugris felelőtlenséggel. Számomra ráadásul teljesen érthetlen, hogy politikusok következmények nélkül vagdalkozhatnak egy büntetőjogi terminussal, noha erre is érvényesnek kellene lennie az ártatlanság vélelme elvnek. Miért nem azt mondják egymásra, te gyilkos?! Talán azért, mert egy ilyen vádért rágalmazási pert lehet indítani? No, de kérem, miért nem lehet hazaárulózás miatt? Vagy lehet, csak nem teszik? De ezt válaszolja meg egy hozzáértő jogász.

A közéletben annak a szónak, hogy hazaáruló, semmilyen jelentése nincs, azaz van, a szó szerinti jelentése, csak ez ezekben a kontextusokban teljesen irreleváns. Mert ennek a szónak nem a jelentése fontos, hanem a funkciója. Becsmérlésre való, politikai előnyök szerzésére. Mondhatnák azt is helyette, anyaszomorító vagy szarházi, vagy élhetnének durvább ócsárlásokkal is. Csakhogy azokkal nem azt a funkciót látnák el, ami a céljuk. De ha majd már ilyeneket mondanak egymásra, meg kurvaanyáznak, akkor publicisztikák fogják tisztázni a megvádoltakat, hogy nem is szomorították meg soha az anyjukat, akik a testüket nem bocsátották áruba, és a házuk téglából épült? Annyit akartam mondani, hogy komolytalan emberek súlytalan kijelentéseit nem szabad komolyan venni. Ha ezt tennénk, istenuccse rájönnének, nem érdemes a hont kivont szablyával védeni.

Hass, „s a haza fényre derül“