Mottó: "Az igaz ember járta ösvényt mindkét oldalról szegélyezi az önző emberek igazságtalansága és a gonoszok zsarnoksága. Áldott legyen az, ki az irgalmasság és a jóakarat nevében átvezeti a gyöngéket a sötétség völgyén, mert ő valóban testvérének őrizője és az elveszett gyermekek meglelője. Én pedig lesújtok majd tereád hatalmas bosszúval és rettentő haraggal, és amazokra is, akik testvéreim ármányos elpusztítására törnek, és majd megtudjátok, hogy az én nevem az Úr, amikor szörnyű bosszúm lesújt rátok!"

(„Ezékiel 25:17” - idézet a Ponyvaregény c. filmből)

A kukában, az asztal fiában kötött ki a panasz? Netalán valakinek a zakója zsebében, ahonnan, mint egy revolvert, kellő pillanatban elő lehet rántani? 
A panaszos a levél elküldése előtt néhány hónappal még egy társegyházközség lelkésze volt, emellett pedig máig egy nem egyházi intézmény lelkésze. Hogy miért élt panasszal Szabó püspök ellen a megfelelő hivatalos fórumon, más mellett Bölcskei Gusztávnál, a zsinati bíróság lelkészi elnökénél, annak a története a következő.

2009 május 17-én írt egy panaszt a dunamelléki egyházkerület bírósága elnökségéhez, azaz más mellett Szabó püspökhöz, amiben egyházmegyéje esperesét vádolja kötelezettségeinek megszegésével, hivatali jogaival való visszaéléssel, mondván, rendszeresen késedelmesen teljesíti pénzügyi kötelezettségeit, sértve a gazdálkodási törvény átláthatóságának, a döntéshozók jogainak elvét, az intézményi költségkeretet egészében nem biztosítja,  nem adja ki a megye költségvetését és zárszámadását a közgyűlés tagjainak, szemmel láthatóan önkényesen igazgatja az egyházmegyét.A panasz az elszámolási vitákról kimutatásokat, az átláthatatlan gazdálkodásról egy részben kitakart zárszámadást mellékelt.

A kerületi bíróság elnöksége június 15-én kelt levelében a panaszt elutasította, mondván, hogy a kerület jogtanácsosa szerint a panaszban foglaltak nem igazolhatóak és nem valósítanak meg fegyelmi vétséget. Javasolja továbbá, hogy a panaszos a vitát egyházmegyei szinten rendezze, keresse meg "az egyházmegyét", azaz tehát az esperest, illetve az egyházmegyei tanácsot. Csakhogy mindez már rég megtörtént - eredmény nélkül. 

A panaszt elutasító határozat előtt két nappal, június 13-án a szóban forgó egyházmegye közgyűlést tartott, amin a panaszos nem tudott megjelenni. Ezzel szemben levelet írt a közgyűlésnek, amiben többek között törvényességi észrevételt tett a napirenddel, a költségvetéssel és a zárszámadással kapcsolatban, és kérte a megyei jogtanácsost, tegyen indítványt a törvényesség helyreállítása érdekében. Hogy a levelet a közgyűlés időben megkapta, onnan tudható, hogy az azzal együtt küldött intézményi lelkészi beszámolónak következményei voltak, a törvényesség kérdésében  válasz, értesítés, visszajelzés nem érkezett. Az intézményi beszámolóról azonban igen: egy dátum és iktatási szám nélküli esperesi levél, ami arról tájékoztatja az intézmény lelkészét, tehát a panaszost, hogy beszámolóját a közgyűlés megtárgyalta, az "alkotó tagok nem fogadták el", ezért az MRE "törvényének alapján (...) új beszámolót kell elkészíteni (sic) és azt a Baranyai Református Egyházmegye Tanácsa elé terjeszteni." A lelkész válaszlevélben kérte az esperest, a paragrafus és a bekezdés számának megjelölésével hivatkozzon arra a törvényre, ami őt új beszámoló írására kötelezné. Levelében azt írja, nemhogy új, a közgyűlési beszámoló megírására magára sem kötelezi törvény, a közgyűlésnek pedig ezen "beszámoló(k) megtárgyalására és elfogadására vagy el nem fogadására az MRE hatályos törvényei szerint semmiféle jogosítványa nincs, nem volt."

A kerületi bírósági elnökség elutasítására is válaszolt, fellebbezett. Egy elutasító határozatra ugyanis az elnökségnek a bíráskodási törvény szerint nyolc napja lett volna, esetünkben azonban az átvétel (a tértivevény szerint 2009 május 21) és az elutasító végzés átvétele (június 17) között csaknem egy hónap telt el. Hibázott másfelől az elnökség az eljárásban, mert a panaszt kiadta a jogtanácsosnak, akinek a törvény szerint (36. § 2) ilyenkor az ügy előzetes vizsgálatáról kell gondoskodnia, meghallgatnia panaszost, panaszlottat, szakértőket, beszerezni bizonyítékokat, és mindezek fényében indítványt tenni az eljárás megszüntetésére vagy lefolytatására, értsd, bírósági eljárás megindítására, s akkor a panaszt az elnökség már nem utasíthatja el. Hibázott tehát a jogtanácsos is.

A fellebbezésre immár nem az elnökség válaszolt, hanem Szabó püspök egy személyben. "Megállapítottuk, hogy a panaszban foglaltak nem érik el a vétség súlyát, s a panaszlottat a többször módosított 2000. évi I. egyházi törvény 27. § értelmében az Elnökség jelenlétében, (sic) szóban megintette . Az érintett ez ellen nem fellebbezett, így az ügyet lezártnak tekintjük." Ilyen megoldás azonban fellebbezés esetén nincs. Mivel a panaszt első körben kiadták a jogtanácsosnak, előzetes eljárásról kellett volna gondoskodni. Ráadásul olyan büntetés, hogy megintés, nincs a bíráskodási törvényben, szóbeli feddés lehetne, no, de kérem, fölvetődik a kérdés, azzal megoldottuk-e az ügyet. A jogellenes gazdálkodásét tudniillik. De nehogy azt gondold, evvel teljesen elhalt az eset.

Kisvártatva, december 21-diki keltezéssel, 2010. január 4-diki kézbesítéssel értesült arról a panaszos mint intézményi lelkész az esperestől, hogy leállítják a költségek és a javadalom folyósítását, mert azt a "Dunamelléki Református Egyházkerület (értsd: Szabó püspök) 2010. január 1-től nem folyósítja tovább" ... és az egyházmegye "sem tudja ennek terheit magára vállalni, mivel Ön a többszöri figyelmeztetés és felszólítás ellenére sem tudott együttműködni, illetve (intézmény megjelölése) munkásságáról a megfelelő módon és fórumon beszámolni, ezért a fenti körülményekre tekintettel 2010. január 1-től Ön, mint (intézmény megjelölése) lelkész semmiféle javadalmazásra, költségtérítésre nem jogosult." Kereken egy hónappal rá, január 21-én föladott válaszában a lelkész három pontban leírja, melyik állítás miért nem igaz az esperes levelében. Nem igaz, hogy többször fölszólította, figyelmeztette volna, nem igaz, hogy ne számolt volna be. Nem tért ki azonban arra a nyilvánvalóan jogellenes lépésre, hogy egy püspök nem hozhat költségvetési döntést. A kerület költségvetését 2009. nyarán fogadták el, ebben benne kellett legyen az adott intézményre vonatkozó tétel. Ezt módosítani a következő, kerületi közgyűlésnek lett volna joga.

Mivel tehát egyházi munkajogi következményei lettek az adok-kapoknak, az intézményi lelkész 2010 május 5-én újabb keresetet nyújtott be a dunamelléki kerület bíróságához, mondván, jövedelem megvonásáról igazgatási vagy fegyelmi eljárás határozata rendelkezhet, az esperes állításai prejudikációk. Ennek a keresetnek a sorsáról éppúgy semmit nem tudni, mint az említett, ezzel a panasszal egy időben postázott, a Szabó püspök ellen a zsinati bíróság elnökségéhez címzett panaszéról.

Ami biztos: az intézményi lelkész máig intézményi lelkész, hiszen senki el nem bocsátotta, ki nem rúgta, föl nem mondott neki. Biztos az is, hogy az adott intézmény lelkészi teendőit valaki más látja el az adott intézmény és az egyházmegye honlapjának tanúsága szerint. Az esperes, aki 2010 végén már püspökhelyettes volt, azóta sem ez, sem az. Elvált, ami palástvesztéssel járhat, de őt, információnk szerint, korai nyugdíjazták. Szabó püspök azóta a zsinat lelkészi elnöki tisztét is megszerezte. Most kellene talán megkérni, kotorja ugyan már elő az ellene beadott keresetet, és indítsa el az eljárást. Elutasítani nem lehet, az erre rendelkezésre álló nyolc nap bőven eltelt.

Van még egy történetünk az intézményi lelkésztől, aki egy, a református egyházat, annak működési mechanizmusait jobban ismerő ismerősét kérdezte még a konfliktusok kezdeti szakaszában, szerinte mi lenne, ha Szabót az őt köztudottan nem szívelő Bölcskeinél hivatalosan bepanaszolná. Az ismerős azt mondta, az a kereset esetleg arra volna jó: nálad van valami, nálam is van valami. Kéz kezet mos.

discussurus